Kezdőoldal | erecske@gmail.com

Ezek az én gondolataim. Vitatkozni persze lehet.

Megosztani pedig ér! 🙂

Ez a téma már foglalkoztat egy ideje. Sajnos én is benne csücsülök ebben a csapdában, de legalább néha rájövök, hogy nem kéne.

A közösségi médiák megjelenése elképesztő mértékben megnövelte a figyelem megszerzésének platformját. Azt lehet mondani, hogy szinte bárki – az is, aki Kukutyinban lakik a bantuk földjén -,  amennyiben van internetes hozzáférése, némi munkával akár világhírnévre is szert tehet. A világháló egyre nagyobb lefedettséggel és hihetetlen mennyiségű és nagyságú szerverparkkal folyamatosan ki tudja szolgálni az exponenciálisan növekvő igényeket.

Már a generációs határok is elmosódtak. Mondhatni pólyás kortól lehet okostelefonod, és előbb tanulsz meg rajta képeket posztolni, mint járni és beszélni. Alapvetően ezzel nem is lenne baj. Én látom ennek a jó oldalait is, hiszen kinyílik a világ, új ismerősök, információk, csupa érdekes, hasznos és szórakoztató tartalom van szó szerint karnyújtásnyira az embertől.

Amiről most írni szeretnék az a másik oldal. Azaz a tartalom gyártó emberek problémáját szeretném kicsit boncolgatni. Ugyanis amíg csak olvasgatsz, nézelődsz mondjuk a facsén vagy az instán, esetleg néha továbbosztasz valamit, addig ez a veszély nem fenyeget. Amint azonban bármilyen saját szösszenetet, fotót, videót…akármit teszel ki, egyből beszippant a figyeleméhség (ha veled nem így van, akkor te szabályerősítően kivételes vagy, gratulálok!).

Őszintén, hány percenként szoktad csekkolni, hogy jött-e már lájk/szivecske a “gyermekedre”? Hogy érzed magad, ha nagyon sok reakciót kapsz rá? És hogy érzed magad, ha a kutya sem nézi meg? Ugye?

Ez egy újszerű frusztráló érzés, ami még az amúgy visszahúzódó típusú embereket is meg tudja tépázni. Valahogy úgy érezzük, hogyha nem lájkolják és szólnak hozzá, akkor nem is fontos, amit kitettünk, biztos béna, nem érdekes, és amúgy sem szeret senki… stb. Na ezt hívom én a figyelem rabságának. Függővé váltunk mások figyelmétől. Ez egy jó kis hullámvasút tud lenni hatalmas eufóriával sok-sok megosztás/hozzászólás/lájk esetén, és mély apátiával ezek hiányában. Brrrr….

Megmondom, hogy ez miért nem jó (szerintem). Mármint az, hogy ennyire fontos legyen számodra, hányan és hogyan reagálnak a dolgaidra. Ez egy olyan függőségi viszonyba tesz téged másoktól, mintha drogos lennél, és tőlük kapnád a következő adagod. Nem is szólva az önértékelésedről. Olyan mértékben érzed magad jónak, ügyesnek, okosnak, jó fejnek, amennyi figyelmet szentelnek neked mások.

Holott az igazság mindig az, hogy te mindenki mástól függetlenül jó vagy! Neked valójában nincs szükséged “jóváhagyásra” másoktól ahhoz, hogy boldog, és sikeres életet élj. Ez mind belőled fakad, és a többiek “szerencsésnek érezhetik magukat”, hogy ismerhetnek téged, és láthatják azokat a dolgokat, amiket közzétettél. 🙂 Na ez a megfelelő hozzáállás!

Mindezzel együtt igyekezz olyan tartalmakat kitenni, amivel másoknak jót okozol. Vidámabbak, boldogabbak, sikeresebbek lesznek…stb. A csere számodra tőlük pedig a figyelmük, de ez csak annyiban fontos, hogy tudd, átment nekik az üzeneted.

Válts nézőpontot, és ne vágyj elismerésre, csodálatra, jóváhagyásra, hanem légy az a csodálatos önmagad, aki vagy!

 

Ha tetszett, oszd meg! :)