Kezdőoldal | erecske@gmail.com

Ezek az én gondolataim. Vitatkozni persze lehet.

Megosztani pedig ér! 🙂

De sokszor hallottam azt, hogy komolyodjak meg, vegyem komolyan, ez nem játék…stb! A gyerek azt az információt kapja (a legtöbb esetben – tisztelet a kivételeseknek), hogy akkor lesz felnőtt, ami ugye a legfőbb célja, ha megkomolyodik. Máskülönben gyerekesnek tartják, és az pont az, amit nem akar. Komoly felnőtt akar lenni, olyan mint anya meg apa, meg a szomszéd bácsi. Ehhez persze kell egy komoly állás is, amihez viszont sokat és jól kell tanulni, különben “semmire se viszed”…

Na nekem is van/volt egy ilyen puttonyom tele hasonló jó tanácsokkal, amiket maximális jó szándékkal kaptam, ebben biztos vagyok. Látom sok emberen a környezetemben, hogy ők is kaptak. Az élet bizony kemény dolog, és csak megfelelő mértékű szenvedéssel és komolysággal lehet túlélni… pontosabban eljutni a végén a halálhoz. Igazán remek kilátások! Tanulj szorgalmasan, legyen egy stabil munkahelyed, utána családosodj meg, kapj nyugdíjat (ha bírsz), aztán a három marék gyógyszer és gyakori orvos/kórház látogatások végszavaként csendben hagyd el ezt a porhüvelyt. Ha szerencséd van, akkor a gyermeked is követi ezt az utat, és lesznek unokáid, akikben találsz majd közben némi örömet. Tudom, hogy nem mindenki járja be ezt az utat, de azért valljuk be, nagyjából ez a társadalmi elvárás, és sokan meg is felelnek neki.

Én valamikor gimi közepén kezdtem el lázadozni ez ellen. Kerestem a kitörési lehetőségeket. Lettem keresztény, miközben otthon ateista nevelést kaptam, lettem művész, és akartam a képző művészetire jelentkezni (vagy legalább az iparművészetire), aztán elmentem az első, nálam 19 évvel idősebb pasival, aki lehetővé tette, hogy elköltözzek otthonról. Utána még számos módon okoztam sokkot a szüleimnek, és sehogysem kerültem rá arra az útra, amit szántak nekem.

Ez már több, mint 20 éve volt, és ha visszatekintek az elmúlt évekre, igencsak arra mentem mindig, amerre én gondoltam. Sosem volt “stabil állásom”, és meg sem családosodtam. A szüleim már nem élnek, így tovább már nem sokkolom őket az erre-arra szálldogáló életutammal. De összességében, ha újra kellene kezdenem, akkor is valami hasonló röppályát írnék le, maximum más helyszíneken és más szereplőkkel.

20 évesen megismertem egy olyan életfilozófiát, ami megerősített abban, hogy valami nem kerek ezzel a társadalommal, és egyáltalán nem baj, ha nem veszem komolyan.

Mit értek az alatt, hogy nem veszem komolyan? Én azt, hogy nem rendelek hozzá a különböző nehézségekhez és élethelyzetekhez súlyos negatív pontszámokat, nem kezdek el aggódni, vagy keseregni felettük, hanem megvonom a vállam és továbblépek. Vagy azt, hogy töretlenül bízom abban, hogy a dolgok jóra fordulnak, és hogy van is erre némi ráhatásom.

Aztán az is van, hogy imádok játszani. Volt egy időszak, amikor nagyon sokat játszottam számítógépes játékokkal, és elég jó is voltam bennük.  Kialakult egy olyan furi nézőpontom (ami valószínűleg a játékokból jött), hogy ha valami nehézséggel találtam szembe magam, akkor azt gondoltam, hogy ez biztos úgy van kitalálva, hogy a végén megoldható legyen. Mintha ezt is valami játékkészítő programozta volna le, és – ahogy bizonyos játékokban nem tudsz mondjuk leesni a szikláról, mert a karaktered nem tud túllépni a szélén – úgy a valóságban is vannak ilyen jól kitalált szabályok, amik bizonyos korlátok közé szorítják a rossz kimeneteleket. És mellesleg egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy nincs igazam. 🙂

Szóval szerintem az életet úgy kell élni, hogy játszol. Minden játékban vannak nehéz pályák, leküzdendő ellenség, megfejtendő talányok és persze különböző elérhető képességek és jutalmak. De ha tudod, hogy “ez csak játék”, akkor nem bír annyira tragikus lenni. Na és ez az életben is pont így van. Én tavaly kerültem át egy másik pályára (csak hogy megint legyen valami új). Lett néhány új játszótársam, és szereztem új képességeket meg bónuszokat is. De korábban persze volt jónéhány kemény küzdelem, amikor majdnem elfelejtettem, hogy ez az egész nem komoly.

Azt csak csendben jegyzem meg, hogyha nem hiszed, hogy a halállal együtt halsz te is, akkor lényegesen egyszerűbb átérezni a játék fílinget (mert ugye a játékban sem halsz meg igazából, csak a karaktered nyiffan ki. Csak úgy mondom. 😉 )

Találd meg a játékot a saját életedben. Hidd el, nincs veszteni valód! 🙂

Ha tetszett, oszd meg! :)