Kezdőoldal | erecske@gmail.com

Ezek az én gondolataim. Vitatkozni persze lehet.

Megosztani pedig ér! 🙂

Április 1. van, bolondok napja. Két fő jelentése van a szónak. Az egyik az, amikor egy szellemileg visszamaradott személyre mondják, hogy bolond, a másik pedig, amikor olyasvalakire értik, aki nem normális. Ez utóbbit néha pozitívan, elismerően értik, néha elítélően. Én most a pozitívan nem normálisakról szeretnék írni.

Az emberek nagyon nagy része beletörődött a sorsába, és éli a körülmények és a neveltetése által rászabott életet. Nem is vágyik többre, vagy ha vágyik is, nem hiszi, hogy valaha elérheti. Kemény dolog embernek lenni a Földön. Az emberi testnek nagyon kicsi a tűréstartománya hőmérséklet, páratartalom és külső behatások tekintetében is. Az, hogy viszonylag jól túléljen, nem kevés erőfeszítésbe kerül. Etetni, ruházni, melegen tartani kell, ami néha rendkívül költséges mulatság. Ezért sok ember mással sem tölti a napjait, minthogy ezeket megteremtse. Azért dolgozik, hogy életben maradjon ő és a közvetlen családja.

Amikor sokan teszik ugyanazt, vagy gondolkodnak ugyanúgy, akkor kialakul egy elfogadott “normális”. Bármi, ami ebből kilóg, az lázadó, nem oké, ezért vissza kell nyomni, észhez kell téríteni, vagy ha nem sikerül, akkor ki kell közösíteni. Láttál már ilyet? Esetleg át is élted valamelyik oldalt? A tömeg által elfogadott normákkal szembeszállni olyan, mint széllel szemben vitrolázni. Meg lehet csinálni, de egyáltalán nem könnyű.

Miért éri meg mégis kilógni? Azaz nem normális lenni, amit az emberek többsége visszautasít?

Ha te művész vagy, akkor ezt nem is kell jobban magyaráznom neked, mert a véredben van. Hiszen te alkotsz, és nem a meglévő normákat visszhangzod, hanem próbálsz valami újat, valami egyedit létrehozni, ami kimeríti a lázadás fogalmát. Meg is nézheted a korábbi korok festőit, íróit, zenészeit, hogy mekkora elismertségben és gazdagságban éltek… ja nem. A legtöbbjüket csak halála után ismerték el, amíg éltek, küzdeniük kellett a puszta túlélésért. Miért? Mert valami újat, valami mást, valami nem normálisat alkottak, amit az emberek képtelenek voltak akkor, ott elfogadni. Változnia kellett a “normális”-nak ahhoz, hogy beleférjen.

Egyébként szerintem mindenki művész a maga módján, aki kicsit is előbbre lát, aki bármilyen területen új, jobb valóságokat teremt. A háziasszony, a fogorvos, az útépítő és a kereskedő is mind hozhatnak létre olyat, ami jobbá, szebbé teszi mások életét. Tehát lehet művész. 🙂

A teremtés velünkszületett képesség és hajtóerő. A gyerekeknél még szinte kivétel nélkül jelen van, csak később kopik el, amikor az iskolában egyforma kockákat faragnak belőlük, ami beleillik a “normális”-ba. Néhány gyerek viszont nem hagyja magát (lázadó lesz 🙂 ), és megy az álmai után, akkor is, ha megpróbálják visszarántani a “valóság” talajára.

Szerinted ki a boldogabb? Aki húzza az igát a szürke hétköznapokban, mindenben megfelelve a társadalmi elvárásoknak, vagy az, aki bolondos álmokat sző, és még ha néha nélkülöznie is kell, de azt csinálja, amit szeret és egyre többre vágyik?

Ha megnézzük a boldogság szó meghatározását, akkor elég egyértelmű lesz a válasz:

“Boldogság: Fokozott öröm. Az élet sikeres személyes megélése; a már elért és a jövőbeli lehetséges sikerek felett érzett fenntartás és kétség nélküli öröm.” – wikiszotar.hu

Ha beleszürkülsz a mindennapokba, ha hagyod, hogy lenyomjanak a rossz hírekkel, ha próbálsz megfelelni a többségnek, akkor nem marad esélyed személyes sikerek elérésére. Így boldogságra sem. Kicsit muszáj bolondnak lenni azért, hogy igazán éljünk, és hogy megtaláljuk az örömöt mindenben, amit átélünk. Azért, hogy újra felfedezzük a teremtés és alkotás örömét, és hogy mi formáljuk az életet, ne pedig az élet formáljon minket “normális”-ra.

 

Ha tetszett, oszd meg! :)