Az ember élete minden pillanatában döntéseket hoz. Onnantól, hogy melyik lábadat tedd le a padlóra először, amikor nagy nehezen feltápászkodsz az ágyban (40 után, 20 évnyi ülőmunka+no sport kombóval ez nem is olyan egyszerű – csak mondom), egészen addig, hogy kit válassz életed párjának (akit utána évtizedekig és onnantól örökkéfogva bosszanthatsz 😏). Ezek a szélsőségek, de a kettő között is van mérhetetlenül sok döntés. Van, ami csak a napodat befolyásolja, van ami a hátralévő életed – kicsi, közepes és nagy döntések.
Arra akarok kilyukadni, hogy a látszat ellenére te vagy a saját sorsod kovácsa. Azt nem állítom, hogy semmiféle más szándékok és befolyásoló tényezők nem lökdösnek téged ilyen-olyan irányokba, hogy néha abban sem vagy biztos, hogy egyáltalán te döntöttél. De az a helyzet, hogy a legcudarabb fenyegetés és szorult helyzet közben is van választási lehetőséged, akkor is, ha ez a legkevésbé sem tűnik reálisnak.
A csapda abban rejlik, hogy a “modern” nyugati civilizáció materialista filozófiája szerint csak egy életed van. Ha ebben hiszel, akkor bizonyos döntések rettentő súlyúak lesznek, amennyiben magas a felelősségi szinted. (Ha alacsony, akkor éppen ezért súlytalanok, hiszen, te úgyis meghalsz, kit érdekel, mi lesz azután…) Ha abban hiszel, hogy halhatatlan szellemi lény vagy, és csak a tested hal meg, akkor nem tudsz igazán felelőtlenül dönteni, hiszen te leszel ott abban a jövőben is, ami most a döntéseid következtében teremtődik. Szorult, fenyegető helyzetben pedig nem tudnak megzsarolni azzal, hogy megölnek. Megvonod a vállad, és továbblépsz. Nekem egyébként ez a filozófia sokkal szimpatikusabb, mint az “egyszerélünk”. Én már gyerekkoromban is kiakadtam, amikor azt mondták, hogy amikor meghalok, akkor vége, és nincs utána semmi.
Ettől függetlenül nem akarom neked megmondani, hogy melyikben higgy. Ez is a te döntésed. Én csak abba akartam kicsit belemenni, hogy mi minden lehet hatással a döntéseinkre a mélyben, a felszínen pedig ott van minden hatás, amit befogadunk (szülői, iskolai nevelés, médiák szuggesztiói…stb). Tényleg! Azzal tisztában vagy, hogy a TV maximális befolyással van az emberek gondolkodásmódjára, és hogy ezt használják arra bizonyos szűk érdekcsoportok, hogy tömegeket vigyenek a nekik megfelelő irányba? Magyarul nézed, és utána aszerint fogsz dönteni, amit sugalltak, vagy egyenesen megmondtak neked. Nem hiszed? Figyeld meg egy kicsit a közvetlen környezeted!
Igazából tökmindegy, hogy miben hiszel, mert az igazság attól még az ami, viszont a te napjaidat csúnyán megkeserítheti az, hogy mit hiszel magadról. Miért ne hihetnéd, hogy halhatatlan vagy? Mi bajod lehet? De most tényleg!!
Jó hogy blogolsz! Nekem is jobban tetszik a halhatatlan vagyok változat arra, hogy mi lesz azután hogy meghalok? S őt, én arra törekszem, hogy irányítani tudjam majd, hogy mikor és hogyan teszem le ezt a testet, és hol és mely szülők babájának testébe költözöm legközelebb. Tudom, tudom. Ez most teljesen őrülten irreálisan hangzik. De ki ne gondolt volna már arra, hogy ha egyszer menni (halni) kell, akkor hogyan? Ágyban, párnák közt? Leépülve, fájdalmak közt, elbutulva és lenyugtatózva? Nagymamám és apukám így halt meg és 84 éves anyukám is e felé tart és én azon aggódom, hogy mit tehetnék érte hogy ne gyengüljön tovább. (A vitaminok idáig sokat használtak.)
Valóban felelősséget ró az emberre ha tudja, hogy ugyanebbe a világba fog visszatérni és amit most tesz, vagy nem, az vissza fog hatni rá. Én azt vettem észre, hogy a tudás nem teljesen vész el egyik életről a másikra. Úgyhogy érdemes az élet kezelésével kapcsolatban nagyon alaposan kiképződni.
Nagyon teszik ez a nézőpont!
Nyítottság nélkül már benne vagy a csapdában.
Feltételezni szükséges a saját magunk és a szülők, iskola, média (propaganda) által befolyásolt valóságunk helyességét!
Számra ez nem irreális, és régen sem volt az. Mert valóban, miért is szenvedjünk abban a tudatban, hogy mindennek vége? Inkább dolgozzunk azon, hogy minél élvezetsebb legyen, segítsünk másoknak, és igen, tanuljunk minél többet, mert a tudás nem vész el! 🙂 Amúgy ki vagy?
H Gabi 🙂
Dejó! Élvezettel olvastam! Köszönöm Erecske!