Kezdőoldal | erecske@gmail.com

Ezek az én gondolataim. Vitatkozni persze lehet.

Megosztani pedig ér! 🙂

Ezt a bejegyzést a repülőn idefelé körmöltem le egy jegyzetfüzetbe. Persze most, hogy előszedtem begépelés szándékával, eléggé megváltoztattam itt-ott a szöveget. Ez itt a legfrissebb változat:

Már többször is volt valami ilyesmi az elmúlt 40 évben, de igazán csak mostanában vettem észre, hogy ez bizony az volt. A saját szabályaim megszegése. Na és mégcsak nem is magamtól jöttem rá, hanem egy kedves barátom mutatott rá, miután elmeséltem neki, hogy hogy jártam. Én meg a homlokomra csaptam… és utána persze elkövettem még egyszer. Mondom a részleteket.

Nagyjából két hónapja történt az, hogy kaptam egy ajánlást, azaz egy ügyfelet valakitől. Ilyenkor mindig annyira örülök, és végtelenül hálás vagyok az ajánlónak, mert ez azt jelenti, hogy annyira elégedett volt a munkámmal, hogy másnak is szeretné ezt az élményt. 🙂 Minden simán ment, az úrral telefonon egyeztettük a részleteket a weboldalról (szóban adtam árajánlatot is, amit elfogadott), és elkezdődött a munka. Pontosabban kb. két hét múlva, mivel előbb vennie kellett domain nevet (tudod, azt, ami a www. után jön), és ez nem ment valami simán, mert a tárhelyszolgáltató meglehetősen körülményesen oldotta meg.

Lényeg, hogy az én munkám nagyjából egy hétig tartott, és a végén megkérdeztem, hogy segíthetek-e még valamiben vagy küldhetem a számlát. Ezt összesen háromszor tettem meg (és közben el is telt legalább két hét), miközben minden másra reagált, amiről leveleztünk, de ezt a témát lazán figyelmenkívül hagyta.

Eltelt újabb két hét, ami alatt én próbáltam behajtani a lóvét, és egyszer kértem ajánlást is, hamár ennyit késik a kifizetéssel. Az ajánlást, ami egyébként nagyon nagyon jó lett, elküldte, de a pénzt még mindig nem. Telefonon is beszéltünk, ahol megígérte, hogy “a héten utal”, de még mindig nem történt semmi. Nekem viszont már egyre inkább hiányzott a büdzsémből az összeg. Végül ahhoz a személyhez fordultam tanácsért, aki küldte hozzám ezt az ügyfelet. Ő azt javasolta, hogy kapcsoljam le a weboldalát, amíg nem fizet. Öööö… izé. Nyilván ez a logikus lépés, de nekem annyira távol áll a személyiségemtől a keménykedés, hogy nehezen emésztettem meg a dolgot.

Már épp fontolgattam az agresszív ráutaló magatartást, de gondoltam, előtte azért felhívom, és elmondom, mi fog történni. Szerencsére tárcsázás közben egy isteni sugallatra belekukkantottam a netbankomba is, és ott virított az összeg. Közben felvette a telefont, úgyhogy gyorsan impróznom kellett, és azt mondtam, hogy csak meg akartam köszönni, megérkezett rendben az utalás. Mert én amúgy kedves vagyok. 😛

A szabály pedig, amit megszegtem az volt, hogy munka kezdetekor kiszámlázom és kifizettetem a kiajánlott összeg felét, a maradékot pedig a munka végén. Ezt pont azért találtam ki, mert néhányszor felkopott az állam későn fizető, illetve anyagokat hónapokig nem küldő ügyfelek miatt. Ezúttal, mivel barát ajánlotta, “azt gondoltam”, nem szükséges, tuti, hogy megbízható, és nem lesz gond. Ühüm…

A másik alkalom az utazás napján történt. Gyerekkorom óta sokat utaztam/költöztem, és kialakult egy szabály, hogy mielőtt végleg elhagyok egy helyszínt, még egyszer körbejárok, és alaposan átvizsgálom, hogy nem maradt-e ott valami. Ez a kósza gondolat akkor is előbukkant, amikor zártam be a lakás ajtaját, viszont lustaságból lazán figyelmenkívül hagytam. Gondolatban futottam át a lakást (ami hülyeség), és beszálltam a taxiba, ami kivitt a reptérre. Ott sikerült rádöbbennem, hogy nem kevesebbet, mint az egész irodámat hagytam otthon (értsd a laptoptáskám), ami létfontosságú kelléke a bevételeimnek, azaz a túlélésemnek. És nem vicces az az összeg, amiért utánamküldik Tenerifére, szóval egy kicsit necces volt a szitu. A repülő indulásáig 2 óra volt még, de ebből csak max 1,5-et lehetett a külső részben tölteni, utána be kell menni a biztonságiakon túlra. Innen szép nyerni. El is indultam hazafelé a taxis hölggyel, hátha visszaérünk időben. Végül nem kellett hazarongyolni, mert szerencsémre van egy olyan családtagunk, aki zseniálisan megoldotta az ügyet. Épp talált egy motoros futárt, aki arra járt, kezébe nyomta a táskát, és elmondta neki, hogy kb. fénysebességgel kell haladnia, mert eddig és eddig tudjuk átvenni a cuccost. Az utolsó percekben érkezett meg, ami után mennünk kellett befelé, és onnantól rohanás, ezúttal a delikvens laptoptásákával együtt. Örök hálám mindkettőjüknek!

Nagyon kicsin múlhatnak nagy elbaltázások, és ha egyszer már rájöttél, hogy valami elkerülése végett milyen szabályt kell betartani, milyen biztonsági intézkedésket kell megtenni, akkor légy észnél, és tartsd magad ezekhez. Ha egyszer már megégetted a kezed a forró kályhával, akkor logikusan ne fogd meg újra!

Ha tetszett, oszd meg! :)